INTERJÚ
Baráth Mihállyal
Az RK Rose+Krieger legfőbb erőssége az ipari komponensek gyártása és értékesítése.
Az új célkitűzés, hogy a komponensekből komplett ipari rendszereket állítsunk elő, és értékesítsünk, ami egyértelmű előrelépés – mondta Baráth Mihály termelésvezető, akit a PC idei feladatairól és hosszútávú terveiről kérdeztünk.
Nagy változásokat éltünk meg az elmúlt időszakban, és sok feladat áll még előttünk. A DewertOkin Kft. önállóvá válása, a pandémia, majd az orosz-ukrán háború, illetve az annak következményeként a globális ellátási láncokban keletkezett fennakadások új helyzetet teremtettek, amelyhez megfelelő megoldásokat kellett találnunk.
Az idei évben struktúraváltást hajtunk végre, amelyet részben még végigkísér Dr. Nagy Zoltán ügyvezető igazgató úr, és amelynek célja egy új vízióval rendelkező, a változó körülményekhez rugalmasan alkalmazkodó Phoenix Mecano Kecskemét kialakítása. Az új struktúrában kialakítandó három profitcenter egy szervezeti egységbe történő integrációja közvetlenül nem érintette, de közvetve nagy mértékben kihat a profitcenterünkre. Érdeklődve figyeljük és ha kell segítjük és örömmel részt veszünk ebben. Közösen és együttműködve kell kialakítani az új Phoenix-Mecano-t támaszkodva a 30 éves múltunkra.
Mit jelent ez konkrétan a PC Rose+Krieger tevékenységére nézve?
– Az előttünk álló lehetőségek sokrétűek és sokkal nagyobbak, mint a kockázatok. A jó csapatjáték a motiváció és a fejlődésre való hajlandóság, valamint a szervezeti egységeken részlegeken és a telephelyen átívelő munka és célorientált szervezet fontos útitársa változások szelében. Ez visz minket biztonságosan a jövő felé. Az útvonal nagyjából meghatározott és remélhetőleg mindenkinek teret enged saját és közös fejlődésre. A csapatban mindenki fontos.
Azt mondom: Induljunk el együtt – és kezdjünk neki!
Milyen rövidtávú tervek határozzák meg a PC munkáját?
Fontos cél az EDI-rendszer megvalósítása, amit legegyszerűbben automatikus adat átjátszásként fordíthatunk le. A projekt célja, hogy gyorsabban reagálhassunk a megrendelésekre, és kapacitást szabadíthassunk fel a rendelés-feldolgozás folyamatának egyszerűsítésével. Dolgozunk a kiszállítási folyamat optimalizálásán, valamint a kisalkatrészek csomagolásának hatékonyabbá tételén. Ezt a területet az idei évben átalakítjuk, és üzembe áll egy új csomagológép is. Mivel a korábbinál is nagyobb hangsúly kerül az anyavállalattal való együttműködésre, nagy várakozással tekintünk a soron következő, őszi folyamatoptimalizálási workshopra. Amelyen 24 kolléga vesz részt, idén Németországban, hogy áttekinthesse a kulcsfontosságú munkafolyamatokat az RK Rose+Krieger egész rendszerét tekintve. Az egyik fő témája lesz, hogyan tudjuk a anyacégnél és a profitcenterünkbe folyó LEAN tevékenységet szorosabbá tenni közös folyamat optimalizálásokon keresztül. A Rose+Krieger új mottója: KÖZÖSEN A JÖVŐ FELÉ.
Ehhez kívánok én hajós nyelven: AHOI, és jó utat!